A szereplők tudati működésének megjelenítése Szabó Magda Mondják meg Zsófikának és Álarcosbál című regényeiben Nyomtatás E-mail
Írta: Varga Kinga   
Tartalomjegyzék
A szereplők tudati működésének megjelenítése Szabó Magda Mondják meg Zsófikának és Álarcosbál című regényeiben
Elméleti bevezetés
Horizontális viszonyulások -- a szereplők mentális és referenciális kapcsolódásai
Vertikális viszonyulások -- az elbeszélő és a szereplők referenciális, illetve mentális kapcsolódásai
Összegzés
Hivatkozások
Minden oldal

A szereplők tudati működésének megjelenítése Szabó Magda Mondják meg Zsófikának és Álarcosbál című regényeiben

 

Szabó Magda-regényeket olvasva világossá válik, hogy az írónő elbeszélésének sajátja a gyakori nézőpontváltás, egy-egy probléma különböző szempontú megvilágítása, játék a szereplők tudati működésével. Ezt igazolják Simon Zoltán szavai is: „[…] általa a prousti, joyce-i, faulkneri technika teljesen magyarrá lett, a tudatregény, a belső monológ »asszimilációja« befejeződött. A Freskótól A szemlélőkig szinte minden művében ezzel a módszerrel él, már-már rutinná váló biztonsággal.” (Simon 1977: 58−59) A kérdés csak az, hogy valójában ez mit jelent. Ugyanis ennél mélyrehatóbb magyarázattal a szakirodalom nem szolgál. Ez a dolgozat a kognitív nyelvészet segítségét hívja, hogy közelebb kerülhessen ehhez a problémához, centrumába pedig két ifjúsági regényként ismert művet állít, a Mondják meg Zsófikánakot (1958) és az Álarcosbált (1961)1.

A választást a két regény természetbeni hasonlósága indokolja. Ez egyrészt megmutatkozik abban, hogy a történetek egyaránt a szereplők gondolatain keresztül bontakoznak ki, vagyis azok tudata végig transzparens, az elbeszélő ezen keresztül koordinálja az eseményeket. Másrészt pedig, hogy az elbeszélés sajátosságaira rávilágító jellemzőket mindkét regény egyértelműen elkülönítve hagyja, így megkönnyítve az elemzést. Ez a szétválasztás, ez az explicit jelleg lehet az egyik oka (a gyereknézőpont központi jellege mellett) az ifjúsági regény műfaji besorolásnak is, ugyanis nincs itt másról szó, mint hogy adva van egy látszólag bonyolult elbeszéléstechnika, ahol a tudati működések állandó váltása érhető tetten. Valójában azonban ezek a művek olyan feloldó kulcsokat tartalmaznak, amelyek nemhogy nehézzé, hanem nagyon is könnyűvé teszik a befogadást. Az olvasó felszólításszerűen megkapja a viszonyulási pontokat, nincs is lehetősége kitérni előlük. Ez a didaktikusság, „szájbarágósság” adja meg tehát az elemzett művek alaphangját, amelyre álljon itt egy-egy véletlenszerűen megragadott példa. (1) a.-ban és (1) b.-ben a mindkét regényben szereplő, gyermekeket szerető és a gyermeklélektant túlzottan ismerni vélő pedagógus szakmájáról alkotott véleményét olvashatjuk:

 

(1) a.       Ne haragudjék, hogy beleszólok a dolgába, de nekem az a mesterségem. Én mindig mindenkit tanítok. (Álarcosbál 101)        

(1) b.       Valami titka van (minden gyereknek), valami rugója, mint egy kis szerkezetnek, aminek az érintésére egyszer majd kinyílik, majd rájövök egyszer, hogy mi, én mindig rájövök az ilyesmire […]. (Mondják meg Zsófikának 31)

 

A tanulmány a továbbiakban körbejárja az elbeszélő és a szereplők, illetve a szereplők egymás közötti viszonyrendszerét, ennek a szereplők tudati működésében és cselekvéseikben való leképeződését.

 

1 Az írónő fiatalabb generációnak szóló regényei közé sorolható hagyományosan még a Születésnap (1962) és az Abigél (1970) című ifjúsági regények, valamint a Sziget-kék (1959) és a Tündér Lala (1965) című meseregények.



 

Támogatók

elte cimer ff fejlechez

eltebtkhoklogo

Látogatók

Az oldalt eddig ennyien látták:33481